Szigeti veszedelem

Szintén K. István tétele.

Takács Eszter

2010. június 1. (10.)

Zrínyi – Szigeti veszedelem

Zrínyi Miklós írta a Szigeti veszedelmet az 1600-as években. Eposz, azaz egy nagy terjedelmű elbeszélő költemény, hősei (rendkívüli, de nem varázslények) rendkívüli tetteket hajtanak végre, amely egy egész közösség számára kihat. Barokk stílusban íródott.

A Szigeti veszedelem és az Iliász, és más fontos irodalmi művek közt erős párhuzamokat és ellentéteket lehet felvonni.

Ilyen például a műnek felépítése. Az invokáció egy Szűz Máriához szóló segélykérés, míg az ókori művekben (pl. Iliászban) ez a múzsákhoz szól. Az esemény nagysága is kisebb, bármennyire is igyekszik Zrínyi felnagyítani, hiszen ez csak egyetlen vár sorsa a török háborúkban. Zrínyi igyekszik minél nagyobbnak mutatni a jelentőséget, mivel ezzel a művel a célja a magyarság újra egységbe kovácsolása a célja, példamutatás egy nemzeti állam és hadsereg kialakulásért, és hogy rájöjjön a magyarság: külső segítségre nem számíthatunk, a problémáinkat saját magunknak kell megoldanunk. Ezért voluntarista vonásokat hirdetve azt mondja, hogy az emberi akaratnak szinte nincs határa, bármit meg lehet tenni, csak akarni kell. A nagy jelentőség kedvéért a téma fontosságát is „eltúlozza”: a háborút a magyarság erkölcsi bűneiért magyarázza, a protestánsok és a hit elvesztése, a széthúzások miatt büntet minket az isten, csakúgy mint a Bibliában tette. Felveti a gondolatot, hogy mi vagyunk isten választott népe, és ez a csata bibliai jelentőségű lesz. A török csupán az isteni büntetésnek eszköze. Mivel valójában a hitért szállunk harcba, ezért tulajdonképpen mi vagyunk egész Európa megmentői, a hit védelmezői. Ezen nagy témához méltóan a segélykérés Szűz Máriának szól, a témamegjelölés pedig az Aeneisnek szavai. Ez az erős vallásra összpontosítás barokk vonás.

További barokk vonásokkal rendelkezik még maga Zrínyi személye is: egyszerre reális politikus és misztikumban hívő hívő. Elsősorban azonban mégis a vallás a legfontosabb: az erkölcsmegújulásért és a szultán legyőzéséért mártírhalált hal. Ez a mártírhalálság az Iliászból ismerős lehet nekünk: Akhilleusz is pont így tett. A műben először szintén imádkozva találkozunk vele. Isten vértanúsággal tiszteli meg csodát jelenít meg Zrínyi előtt: megjelenik Jézus és háromszor meghajol: ez már a szenteknek kijáró tisztelet jelképe. Zrínyi értékrendje is barokk-antik felfogást tükröz: jobb hősként, szent célért meghalni, mert anélkül élni. A mű végén Zrínyi halála megfelel ennek: a halál mint pozitívum jelenik meg, - nem úgy mint a reneszánszban az életszeretet -,  dicsőséges mennybemenetel, érzelmileg felfokozott, extatikus, misztikus élmény a halál, egyesülés az Istennel. A barokkban az életszeretet mellett a túlvilág biztos és jó helynek tűnik. Mivel ez az antikvitásban is megtalálható, így ez is ismerős lehet az Iliászból.

Azonban a történet maga is sokszor hasonló az Iliászhoz, ilyen például Cumilla története, amely Briseis-éhez hasonlít, vagy Demirhámé, aki pedig a barátját vesztett Akhilleuszhoz hasonlít. Az Egri csillagokhoz hasonlít Gyula várnak története, mikor a török szabad kivonulást ígér a magyaroknak, de helyette rabláncra veri őket, vagy Zrínyi bíztató beszédje (235. oldal) utáni eskütétel. Ókori szövegekhez hasonlít a mű elején található seregszemle/emuneráció, ahol a török sereg dicsérgetésével felértékeli a törököket, így még nagyobb dicsőség lesz legyőzni.    

A Szigeti veszedelem tehát egy barokk stílusjegyeket magán hordozó, a pozitív példa és a nagy jelentőség kihangsúlyozása miatt antik szövegekkel párhuzamba állítható nagy eposzi költemény.