Hamlet

Az év utolsó nagy témazárójára készült, K. István tétele (10.)

Takács Eszter

2010. június 1.

Hamlet, mint a megismerés és a felvilágosodás tragédiája.

A Hamlet William Shakespeare drámája az 1500-a évekből, késő reneszánsz angol tragédia.

A Hamletet mint egy beavatást értelmezhetjük: Hamlet felvilágososodik a halálról, a szexualitásról, megismeri a világ züllöttségét. Ezért hívhatjuk a Hamletet mint a felnőtté válás és beavatódás tragédiájába. Hamletben apja halálakor nemcsak apját veszíti el, hanem az anyjába vetett bizalmát is. Gertrúd látszólag gyászolja az elhunyt királyt, de gyakorlatilag máris összeházasodott Claudiciusszal ami nem más, mint az apa gyilkosa.

MÁSHOGY.

A Hamletet nagyon sokféleképpen lehet értelmezni amiatt, hogy rengeteg tettetés, árnyaltság van benne. Fontos kérdés a látszat-valóság kapcsolata, hogy ki mit miért tesz. Például Polonius tipikus álszent, és megpróbálja Hamletet mint őrültet beállítani mind Ophelia, mind a világ szemében. Ebben az érelemben Hamlet is szerepet játszik, hiszen például Ophelia előtt valóban bolondnak adja ki magát, de az őrültséggel csak azért takarózik mert akkor elhalványulnak a felelősségek, megjelenik az a lehetőség, hogy csak azért mondott valamit mert hát úgyis őrült. … Talán azért sem mondja el az igazat, mert nem bízik meg teljesen Opheliában, mert Ophélia nem bízik meg benne, hogy még mindig szereti, fél, hogy a lány elhiszi az apjának azt hogy ő már őrült és nem is szerelmes belé. Hamlet fönntartja a hitelesség igényét, hogy mondja el neki például Gertrúd a dolgokat, és ne tettesse magát, és amellett pedig ő maga látszatot von maga köré. Ez valószínűleg a beavatódása miatt van: így védekezik a most megismert új valóságtól, hogy a világ romlott, az anyja szexuális vonzódása a régi, szerető férjének tiszteletétől fosztotta meg. Nem tudja, mit higgyen, hiszen anyja is látszat-gyászt von maga köré, amiről Hamlet nem tudhatja, hogy valós-e, nem tudja, hogy az anyja is részt vett-e az apja megölésében, mert ezzel elárulná (még jobban) Hamletet. Ekkor az a kérdés is fel kell hogy vetődjön: ha az apja az ellene összeesküvőknek a vérét kívánja, akkor az azt jelentené, hogy meg kell ölnie a saját anyját? Nem tudja, hogy képes lenne e rá, és főként hogy mi lenne a helyes cselekedet. Hamlet nem tudja, mi a valóság, miben higgyen, kiben bízzon (például barátjának akarja eladni magát Ros és Guilden is), és mi lenne az erkölcsileg a leghelyesebb cselekedet. Ezért nem tesz semmit. Az apjától kapott feladatot saját maga számára kiterjeszti: az egész világot meg akarja menteni, de nem tudja, nem lesz e ő is ugyan olyan rossz, mint akiket megöl azzal hogy gyilkol. Először példaképeket keres, de megfelelőt sem apjában, sem Laeresben, sem Fortinbrassban nem talál. Rá kell jönnie, hogy egyedül van ezen a világon (felnövés, beavatódás…). Megismeri a világ igazi valóját: tele van ármánnyal és tettetéssel, megismeri a halált (apja meghal, sírásók: az emberből csak egy koponya, csupán csak egy csont marad), rádöbben, hogy a világ romlott, minden csak a hatalom (Claud.) és a szexualitás körül forog (Gertúd). Az egyetlen tanács, amit tud adni, az Ophelianak szól: vonuljon kolostorba, ne szaporítsa tovább a világot lehetséges gazemberekkel, maradjon meg ártatlan valójában. Hamlet egy érzékeny, melankólikus lélek, akire túl nagy felelősségű feladatot szabtak, és nem tudja, mi erkölcsileg a helyes. Nem tudja, miben higgyen, lehet, hogy a szellem csak a látszat, és nem valóság, lelkiismeret furdalása van. Ezért késlekedik.

Beavatódik a szexualitásba is: megtapasztalja, hogy a vágyak hogy tudják befolyásolni a személyiséget, például a férjét szerető és tisztelő anyja

hogy vetette le a gyászruhát és erotikus vágyai miatt ment hozzá a gazember Claudiciushoz.