SÜLI ORSI + GOOGLE közös munkája
(melyért felelősség nem vállalható:p)
(melyért felelősség nem vállalható:p)
NYELVTAN
NYELVTÖRTÉNET, NYELVCSALÁDOK
2012. 02. 24. TÉMAZÁRÓ
(Követelménylista+jelentés)
2., Ragasztó (=agglutináló): fő nyelvtani kifejező eszköze a toldalék, amelyből többféle is kerülhet a szótő után. A toldalékok jól elkülöníthetőek a szótőtől, a szóalakok a mondatbeli viszonyítást magukba olvasztják, pl.: magyar, török, mongol nyelvek.
3., Hajlító (=flektáló): a mondatbeli viszonyítást a szótő hangalakjának megváltozása, az alapesettől való eltérése jelzi, pl.: német, angol, orosz nyelvek.
Nyelvtörténet: A nyelv, a társadalom és az ember szorosan összetartozó fogalmak. Az ember ismeretei folyamatosan bõvülnek, a tudományok, a technika és szinte minden átalakul, fejlõdik, így természetesen a nyelv is (új fogalmak, szavak születnek, mások elavulnak, kihalnak, vagy átalakulnak).
A nyelv fejlõdése, a jelentések átalakulása, a szókincs új elemei általában egy-egy gócból indulnak el, elõbb kisebb
területen válnak szociális érvényûvé, majd egyre szélesebb körben terjednek. E terjedésben szerepük van a föld-
rajzi adottságoknak (például régen tengerek, hegyek, erdõk útját álltatták, de a nagy folyók, fõ közlekedési
útvonalak mentén a jelenségek gyorsabban terjedhettek), történelmi események (például a törökdúlás következtében kapcsolatba kerültünk más népekkel, az elnéptelenedett vidékekre más területekrõl, más nyelvváltozatokat beszélõ lakosság települt), tudományos, gazdasági és társadalmi eseményeknek. Befolyásolhatja a nyelvi jelenségek terjedését a népsûrûség, a nép mûveltségi foka, az írásbeliség foka és sok-sok egyéb tényezõ ( pl. a rádió, a televízió, az újságok hatása, a számítógép feltalálása, s egyre inkább
az INTERNET használata is). A nyelv legfõbb jellemzõje, hogy állandóan változik, bár az adott pillanatban állandónak látszik. Egy adott nép
nyelve sem egységes, normatív és nem normatív változatai vannak (köznyelv, irodalmi nyelv, tájnyelv, szakmai nyelvek, diáknyelv, argó stb.). Ezért a nyelvnek története van.
területen válnak szociális érvényûvé, majd egyre szélesebb körben terjednek. E terjedésben szerepük van a föld-
rajzi adottságoknak (például régen tengerek, hegyek, erdõk útját álltatták, de a nagy folyók, fõ közlekedési
útvonalak mentén a jelenségek gyorsabban terjedhettek), történelmi események (például a törökdúlás következtében kapcsolatba kerültünk más népekkel, az elnéptelenedett vidékekre más területekrõl, más nyelvváltozatokat beszélõ lakosság települt), tudományos, gazdasági és társadalmi eseményeknek. Befolyásolhatja a nyelvi jelenségek terjedését a népsûrûség, a nép mûveltségi foka, az írásbeliség foka és sok-sok egyéb tényezõ ( pl. a rádió, a televízió, az újságok hatása, a számítógép feltalálása, s egyre inkább
az INTERNET használata is). A nyelv legfõbb jellemzõje, hogy állandóan változik, bár az adott pillanatban állandónak látszik. Egy adott nép
nyelve sem egységes, normatív és nem normatív változatai vannak (köznyelv, irodalmi nyelv, tájnyelv, szakmai nyelvek, diáknyelv, argó stb.). Ezért a nyelvnek története van.
II.1. A magyar nyelv történeti korszakai:
I. Az elõmagyar kor (az a kor, amelyben a magyar nyelv még nem kezdte meg önálló életét, hanem rokonaival együtt bizonyos fokú nyelvi egységet alkotott):
1. Az uráli egység korszaka (amikor a finnugor és a szamojéd nyelvek még egységet alkottak,
kb. i. e. 4000-ig)
kb. i. e. 4000-ig)
3. Az ugor egység korszaka (kb. i. e. 1000-500-ig)
II. A nyelvemléktelen magyar kor, ill. az õsmagyar kor (a magyarság különválásától a honfoglalásig tartott):
1. Az Urál vidáki õshaza korszaka (amikor a magyarság átalakul lovas nomád néppé, és
nyelvének nyelvtana fõbb vonatkozásaiban kibontakozik, kb. az V. század közepéig tart)
nyelvének nyelvtana fõbb vonatkozásaiban kibontakozik, kb. az V. század közepéig tart)
a honfoglalásig tart)
III. A nyelvemlékes kor:
1. Az ómagyar kor (a honfoglalástól a mohácsi vészig, 1526-ig)
3. Az újmagyar korszak (1772-tõl napjainkig)
Szinkron: Nyelv egy állapotát mutatja egy időben egy helyen.
A szinkrón leíró szempontú, a mindenkori jelent elemzi. (pl: hangrendszer, szófajokat, igeragozási rendszert, szólincset, ...)
Szinkronikus helyzetképet ad például a mai magyar nyelv leíró nyelvtana, az értelmező szótárak, a kétnyelvű szótárak, tájszótárak, stb...
Diakron: Szinkronok egymásra vetülése. A diakrónt úgy fogjuk fel, mint szinkron állapotok egymásutánját. (metszetek sorozatát), vagyis a nyelvi tényt a fejlődésváltozás szempontjából vizsgáljuk. Diakrón, azaz történeti szempontú változást elemzi.
Mennyi ideig tart a szinkron metszet? Kb. 1 év a szavak tekintetében, a ragok vizsgálata azonban nagyobb intervallum. Igazi változást 30 év távlatából vizsgálnak.
A magyar nyelv időbeli változásait a magyar nyelvtörténettel foglalkozó tudósok kutatják.
Pl:
szülő, szüleje, szülője,
borsó, borsaja, borsója,
dió, diaja, diója - a ritka szó helyére a gyakrabban előforduló szó nyomult be, mára a szüleje, borsaja, diaja szavak megszűntek, ezek a tövek elavultak.
A változás folyamatos és állandó, nincsenek nagy ugrások. Tempója lassú. A változás mindig a szinkronban zajlik. A megjelenő új szó egy darabig együtt él a régivel, majd az új kiszorítja.
Pl.: ezzel - ezvel - MA : evvel!
Az etimológia a nyelvészet egyik ága, mely a szavak eredetével foglalkozik; illetve szűkebb értelemben maga a szó eredete. Régi szövegeken és más nyelvekkel való összehasonlításon keresztül az etimológusok rekonstruálják a szó történetét – mikor terjedtek el a nyelvben, hogyan változott az alakjuk, jelentésük, és mi az ősszó. (etimon) Fontos itt megjegyezni Platón Kratülosz című művét, melyben ezzel a témával foglalkozik.A szinkrón leíró szempontú, a mindenkori jelent elemzi. (pl: hangrendszer, szófajokat, igeragozási rendszert, szólincset, ...)
Szinkronikus helyzetképet ad például a mai magyar nyelv leíró nyelvtana, az értelmező szótárak, a kétnyelvű szótárak, tájszótárak, stb...
Diakron: Szinkronok egymásra vetülése. A diakrónt úgy fogjuk fel, mint szinkron állapotok egymásutánját. (metszetek sorozatát), vagyis a nyelvi tényt a fejlődésváltozás szempontjából vizsgáljuk. Diakrón, azaz történeti szempontú változást elemzi.
Mennyi ideig tart a szinkron metszet? Kb. 1 év a szavak tekintetében, a ragok vizsgálata azonban nagyobb intervallum. Igazi változást 30 év távlatából vizsgálnak.
A magyar nyelv időbeli változásait a magyar nyelvtörténettel foglalkozó tudósok kutatják.
Pl:
szülő, szüleje, szülője,
borsó, borsaja, borsója,
dió, diaja, diója - a ritka szó helyére a gyakrabban előforduló szó nyomult be, mára a szüleje, borsaja, diaja szavak megszűntek, ezek a tövek elavultak.
A változás folyamatos és állandó, nincsenek nagy ugrások. Tempója lassú. A változás mindig a szinkronban zajlik. A megjelenő új szó egy darabig együtt él a régivel, majd az új kiszorítja.
Pl.: ezzel - ezvel - MA : evvel!
Hosszú írott történettel rendelkező nyelveknél az etimológia a filológia segítségét veszi igénybe a régi szövegek vizsgálatához, emellett az összehasonlító nyelvészet eszközeit is felhasználják az írott anyagok hiányában. Rokon nyelvek összehasonlításával a nyelvészek megállapíthatják az egykori ősi nyelv szókincsét. Ebben az esetben közös szótövek segítségével feltérképezhetik a nyelvcsalád fáját, mint például az indoeurópai nyelvek esetében.
Manapság a legalaposabb etimológiai kutatás azoknál a nyelvcsaládoknál folyik, ahol hiányzik a korai írásos anyag. Ilyen például a magyar nyelvet tartalmazó uráli nyelvcsalád is.
A finnugor nyelvek az uráli nyelvcsalád nagyobbik csoportja. A finnugor nyelvek közé 15 élő és 2 holt nyelv tartozik. (A dialektus jellegű nyelveket külön számolva összesen 30 nyelv.) Ezek a nyelvek egymással bizonyos rokon vonásokat mutatnak a szerkezetüket és az alapszókincsüket tekintve. A finnugor nyelveket mintegy 24 millió ember beszéli a Kárpát-medencében, valamint Észak-Európa, Kelet-Európa és Nyugat-Szibéria hatalmas kiterjedésű területén. A finnugor nyelvek távolabbi rokoni kapcsolatát állapították meg a Szibériában beszélt szamojéd nyelvekkel. A két nyelvcsoport együtt alkotja az uráli nyelvcsaládot.
A magyar nyelvet a finnugor nyelveken belül az ugor nyelvek csoportjába sorolják. Ide tartozik még a Szibériában, az Urál-hegységtől keletre élő obi-ugorok, a manysik (vogulok) és hantik (osztjákok) nyelve.
A finnugor népek a finnugor nyelveket beszélő népek összefoglaló elnevezése. A legnagyobb lélekszámú finnugor népek a magyarok, a finnek, az észtek és a mordvinok.
A finnugor nyelvrokonság vizsgálatával, a finnugor nyelvek és az ezeket beszélő népek kultúrájának összehasonlító tanulmányozásával a finnugrisztika foglalkozik. Művelői, a finnugristák elsősorban magyar, finn és észt nyelvészek, de számos más országban is vannak finnugrista kutatók. A nyelvrokonság és az egyes népek genetikai rokonsága általában eltér egymástól, a nyelv története és a nép története ritkán azonos
»Ugor-török háború« – Vámbéry Ármin 1869-ben megjelent Magyar és török-tatár szóegyeztetések c. tanulmánya nyomán kirobbant nyelvtudományi vita. A közvélemény által is nagy érdeklődéssel követett, csaknem 20 évig tartó vitában Budenz József (1836-1892) és Hunfalvy Pál (1810-1891) tudományos alapossággal cáfolta Vámbéry elméletét, amely szerint a magyar nyelv török eredetű volna és végérvényesen bebizonyította a finnugor nyelvrokonságot.
Budenz József Eleinte a magyar nyelvet leginkább a törökkel hasonlítgatta, mert Hunfalvyval együtt azt hitte, hogy ezzel van legközelebbi rokonságban. Ezen kutatásai közben győződött meg arról, hogy a magyar–török egyezésnek nagyobb része csak szavak átvételén alapszik, s hogy voltaképpen a finnugor nyelvek (finn, lapp, vogul) a miénknek legközelebbi rokonai. Ekkor teljes erejét az ugor nyelvhasonlításra fordította. 1868-ban magántanár lett a pesti egyetemen. Ugyanakkor jelent meg a Magyar és finn–ugor nyelvekbeli szó-egyezések című munkája. 1872 és 1892 között az akkor felállított „ural-altáji”, azaz finnugor összehasonlító nyelvészeti tanszék tanára volt, ez idő alatt egész iskolát nevelt fel. A hetvenes években alkotta legnagyobb munkáját, a Magyar-ugor összehasonlító szótárt (1873–1881), melyet az Akadémia nagydíjjal tüntetett ki. Ebben a magyar szókincs legrégibb rétegét elemzi, összevetve a rokon nyelvek megfelelő szavaival. E nagy műhöz sorakozott utóbb Az ugor nyelvek összehasonlító alaktana című munka, mely a nyelvtani alakok magyarázatát adja, ez azonban befejezetlen maradt. A hátrahagyott töredékeket tanítványa, Simonyi Zsigmond adta ki.[3]Vámbéry Ármin 1869-ben jelentette meg a Magyar és török–tatár szóegyezések című munkáját. Hunfalvy minden akadémiai tekintélyével szembeszállt a munka következtetéseivel, hiszen az éppen kimunkálás alatt lévő finnugor elmélettel ellentétes irányban keresett megoldást. Ezzel kitört az ugor–török háború, amely a finnugor elmélet első jelentős tudományos kihívása volt.[6][8][9][10][11][12][13] Vámbéry nem publikált többé az Akadémiai Kiadónál nyelvi-nyelvészeti témájú könyveket, és korábbi barátságuk véget ért
Nyelvcsaládnak nevezzük azon nyelvek összességét, amelyek nyelvtörténetileg bizonyítottan avagy feltételezhetően egyetlen közös ősből származnak. A nyelvcsaládokon belül ezen kívül meg lehet különböztetni kisebb csoportokat is, amelyekbe az egymáshoz leginkább közel álló nyelveket sorolják a nyelvcsalád más tagjaihoz/csoportjaihoz képest.
A nyelvcsaládokba nem sorolható nyelveket izolált (elszigetelt) nyelveknek nevezzük (ilyen például a baszk nyelv is).
Egy nyelvcsalád közös ősét korábbi szóval „ősnyelvnek”, mai terminussal inkább alapnyelvnek vagy protonyelvnek nevezzük. A legismertebb nyelvcsalád, az indoeurópai nyelvcsalád alapnyelvét ős-indoeurópai nyelvnek nevezzük. Léteznek olyan alapnyelvek, amelyek történelmileg ismert nyelvek. Ilyen például az újlatin nyelvek ősnyelve, a „vulgáris latin” nyelv, de ilyen az óészaki nyelv is, melyet a norvég, svéd, dán és izlandi nyelv ősének tekintenek. Sok esetben azonban egy adott nyelvcsalád létezése, vagyis az oda sorolt nyelvek valódi rokonsága és közös ősének megléte nem bizonyított, csupán területi, nyelvtipológiai, hangtani és egyéb hasonló tulajdonságok alapján feltételezett (ilyen például a Kaukázusi nyelvcsalád). A magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik
Biizonyítékok a nyelvrokonságra: A finnugor nyelvek rokonsága a nyelvi rendszer bizonyos típusú, igen sokrétű hasonlóságával igazolható. Nem elég hozzá az egyes elemek hasonlósága. Egyes szavak két nyelvben akkor is lehetnek hasonlóak, ha a két nyelv nem rokon – akár azért, mert az egyik átvette a másiktól vagy annak közelebbi rokonától (például ilyenek a török–magyar egyezések: bika, zseb, kapu, alma, stb.), akár azért, mert van bizonyos – meglehetősen kicsiny – statisztikai valószínűsége annak, hogy hasonló hangkészlettel rendelkező nyelvek néha hasonló szavakat produkáljanak, akár úgy, hogy még a jelentésük is hasonló (például kínai nü és magyar nő). Még szabályos hangmegfelelések is lehetnek átvett szavak bizonyos csoportjai esetében.
Ugyanez igaz a nyelvtani párhuzamokra. Az, hogy mind a török, mind a magyar nyelv – vagy, kitágítva a kört, a török és a finnugor (uráli) nyelvcsalád tagjai – agglutinálnak, vagyis hasonló módon toldalékolják az igéiket, illetve a főneveiket, önmagában még nem elég a rokonság bizonyítására. Nemcsak hangtani és szókészletbeli, de nyelvtani párhuzamosságok is kialakulhatnak olyan területeken, ahol egyes nyelvek szorosan együtt élnek – ezek az ún. „areális” (= területi) nyelvészeti jelenségek azonban önmagukban még nem teremtenek rokonságot az egyes nyelvek között, de a rokonság látszatát kelthetik.
A finnugor (uráli) nyelvek rokonsága azonban – éppúgy, mint más nyelvcsaládok tagjainak rokonsága – a rokon nyelveket ezeknél sokkalta összetettebb, mai adottságaikat, nyelvtörténeti fejlődésüket és egymással mutatott megfeleltethetőségüket egyaránt figyelembe vevő és magyarázni próbáló, komplex rendszerbe foglalja. Ennek a rendszernek az időbeli (történeti, diakrón) változásait próbálja rekonstruálni a történeti nyelvészet – esetünkben a finnugor (uráli) nyelvészet – keretein belül. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi jóval tágabb fogalom: ide tartozik a finnugor (urali) nyelvek történeti vizsgálata mellett azok általános nyelvészeti tanulmányozása is.
A toldalékok használata, a nyelvtani rendszer hasonlósága s mindenekelőtt az alapszókincsben kimutatható rendszeres hangmegfelelések (például a magyar f hangnak más finnugor nyelvekben rendszeresen p felel meg, a magyar h-nak k stb.) és a többi, ismeretterjesztő könyvekben gyakran felbukkanó bizonyíték tehát a finnugor (uráli) nyelvrokonság bizonyítási rendszerében csupán a jéghegy csúcsa
A Gesta Hungarorum két magyar történeti mű címe. A latin kifejezés A magyarok viselt dolgait jelenti. Az első mű, a szerző ismeretlensége miatt csak Anonymusnak nevezett, magát P. mesternek jegyző krónikás írása nagyjából a honfoglalástól a Szent István koráig tartó időszakot öleli fel, míg Kézai Simon Gesta Hungarorumja (melyet Anonymus azonos című művétől megkülönböztetve Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és a magyarok cselekedetei” címen is szokták nevezni) a honfoglalástól IV. László király uralkodásáig (1272–1282) tájékoztat a magyarok történelmének első évszázadairól. Mindkét Gesta Hungarorum latin nyelvű gesta, és eredeti példánya egyiknek sem maradt fenn.
A szójegyzék vagy glosszárium egy speciális tudásterületen használatos kifejezések listáját jelenti, ami a tudásterülettel kapcsolatos szavakat magyarázza. Hagyományosan a könyv végén jelenik meg, ahol a könyvben használt új (vagy legalábbis nem közismert) szavakat, kifejezéseket sorolja fel.
Szórványemlékek
Nem összefüggő szöveg, hanem idegen szövegekbe beékelve találhatunk magyar szavakat (elszórtan). Ezek a szavak általában tulajdonnevek.
a)Külföldi szórványemlékek
- Bíborbanszületett Konstantin (950.) A birodalom kormányzásáról c. művet írta. Ez egy gyakorlati útmutató, magyar tulajdonneveket találunk benne
-Vezérnevek (Álmos, Árpád, Tas)
-Földrajzi nevek (Etelköz, Tisza)
-Tisztséget jelölő főnevek (Gyula, Vajda)
b)Haza szórványemlékek
- Többségük jogi irat, oklevél, adománylevél
-A veszprémvölgyi apácák adománylevele tartozik korai szórványemlékeink közé. Szent István uralkodása alatt keletkezett, dunántúli helyneveket tartalmaz.
- Tihanyi apátság alapítólevele (1055)
- Endre király állítatta ki, első magyar mondattöredékünket tartalmazza: feheruuaru rea meneh hodu utu rea
Van néhány olyan szórványemlékünk, ami nem oklevél
oAnonymus: Gesta Hungaricum, A magyarok cselekedetei
Gesta: történetírói műfaj, nincs benne időrend
Glosszák, szójegyzékek, szótárak
a)A glossza nem teljes része a szövegnek, hanem a szövegek megértését segítő lapszéli vagy sorok közé írt jegyzet.
Pl.: marosvásárhelyi glosszák, szalkai glosszák
b)Szójegyzékek: szótárak előzményei, fogalomkörök szerint csoportosítja a szavakat
Pl.: besztercei szójegyzék
c)Szótárak: 1604 Szenci Molnár Albert: latin-magyar szótár
Kéziratos szövegemlék
Szövegemlék: olyan nyelvemlék, amely már összefüggő magyarul írt szöveg
a)Az első, Halotti beszéd kb. 1200-ban keletkezett. Eredeti neve: Sermus Super Sepulchrum (sír fölötti beszéd)
Pray-kódex tartalmazza, két részből áll: temetési beszéd, könyörgés.
b)Ómagyar Mária-siralom
Leuveni-kódex tartalmazza, kb. 1300-ban keletkezett. Első magyar nyelvű versünk.
c)Königsbergi töredék és szalagjai
1200-1300 között keletkezett
A szövegemlékeken belül külön csoportot alkotnak a kódexek.
- Nagy terjedelmű
- Kézzel írott
- Többnyire vallásos tartalmú
A XV. Század II. fele és a XVI. Század első harmada közötti időszakot a kódexek korának nevezzük.
Első kódex: Jókai kódex (eredeti:1372,másolat: 1448)
I. Ferenc életét tartalmazza
- Huszita Biblia: első magyar Biblia fordításainkat tartalmazza három kódexben:
- Bécsi kódex – Ószövetség bizonyos részei
- Müncheni kódex – 4 evangélium
- Apor – Zsoltárok könyve
Egyéb kódexek:
- Festetics kódex: legszínesebb magyar kódex
- Margit-lengenda: IV. Béla lányához fűződö legendát tartalmazza
- Érdy-kódex: legterjedelmesebb magyar kódex
A világi tárgyú szövegemlékek csoportja:
1)Szabács vidala: első históriás énekünk
2)Soproni virágének: első szerelmesversünk
Nyomtatott szövegemlékek
a)Sylvester János: Új testamentun 1541
b)Károli Gáspár: Szent Biblia 1590
A Pray-kódex 1192-1195 között keletkezett latin és magyar nyelvű kódex, amelyet első tudományos leírójáról, Pray Györgyről (1723-1801) neveztek el. A kódex műfaját tekintve sacramentarium (könyörgésgyűjtemény), mely egy magyar boldvai Keresztelő Szent János bencés apátságnak készült. Tartalmazza a magyar szentek névsorát .
- A kódex fő magyar nevezetessége a Halotti beszédnek nevezett szentbeszéd és könyörgés, amely a magyar nyelv első ismert összefüggő nyelvemléke.
- A kódex jelentőségét világviszonylatban az adja, hogy öt miniatúrájának egyike (a XXVIII. számmal jelölt), a Bizáncban tisztelt "Mandilion" leplet ábrázolja, pontosan bemutatva azokat a jellegzetességeket, amelyek a ma Torinóban őrzött, Jézusnak tulajdonított halotti lepelre is jellemzőek (tűz által ütött L-alakú lyuksor, halszálkás szövésminta, a holttest egyedi kéztartása). [1] [2]
A königsbergi töredék egy 14. századból származó verses magyar nyelvemlék.
A töredéket 1862-ben fedezte fel a königsbergi (ma kalinyingrádi) Egyetemi Könyvtárban dr. Zacher Gyula egy 14. századból származó latin nyelvű teológiai kódex szövege elé kötve. Az összesen 9 soros, pergamenlapra írott szöveg egy Szűz Máriáról szóló ének töredéke, s helyesírása megegyezik a Halotti beszéd helyesírásával.
A nyelvemlék nem csupán az összefüggő néhány sorból áll: a kódex kötését felbontva több pergamenszalag tűnt elő, amelyen – töredékesen ugyan – olvasható volt néhány magyar szó, illetve kifejezés. Világos, hogy a töredék, illetve a pergamenszalagok valamikor összefüggő magyar szöveget alkottak, de ezt ma már lehetetlen teljességgel rekonstruálni. Nyelvi jelentősége jóval csekélyebb, mint a Halotti beszédnek, nyelve mindazonáltal átmeneti állapotánál fogva figyelemre méltó. Elavult szót mindössze egyet találunk a szövegben: az „imlet” ige mára kihalt a magyar nyelvből.
A tulajdonképpeni töredék Mária szűzi anyaságán elmélkedik. A töredéken kívüli szövegeket két részre bonthatjuk. Az egyik Gábriel angyal küldetését beszéli el párbeszédes formában. Az Üdvözlégy Mária imádság itt jelenik meg először magyarul. A másik részben pedig egy Mária-legenda részlete lehet, melynek témája ismét Mária anyasága. A figura etimologika és alliteráció eszközével is él a szerző: „királyok királyának szent arany oltára”, „angyaloknak asszonyához”, „világon való bűnösök”.
Az Ómagyar Mária-siralom egyike legkorábbi nyelvemlékeinknek, az első fennmaradt magyar nyelvű vers. A vers a 13. században íródott egy latin vers átköltéseként és a latin nyelvű Leuveni kódexben. 1922-ben fedezték fel abban az anyagban, amit a Leuveni Katolikus Egyetem vásárolt egy müncheni könyvkereskedésben a németek által az első világháborúban elpusztított könyvtári anyag pótlására. Az értékes kódex 1982-ben került a magyar állam tulajdonába.
Szövegemlékről van szó, amely régi magyar írással készült, az eredeti mű szerzője feltehetőleg egy domonkos rendi szerzetes, Gotfrid, aki a párizsi Szent Viktor ágostonos kanonokrendi apátság helyettes házfőnöke volt, és a 12. században élt.
Az Ómagyar Mária-siralom magyar költője jól megérezte, hogy a latin sorok két ritmikai egységre oszlanak, és végig kétütemű sorfajban írta meg a maga költeményét. A magyar hangsúlyos ütemben a hangsúlytalan szótagok száma ekkor még kötetlen volt, ez nagyobb szabadságot, változatosabb sorok létrehozását tette lehetővé.
„Legelső” versünkben már fejlett rímek, szép és tudatosan alkalmazott alliterációk voltak. Változatos a rímelhelyezés is: előfordulnak páros rímek ( a a b b ), félrímes megoldások ( x a x a ), és bokorrímek is ( a a a ).
A költeményben Mária, a keresztre feszített Jézus anyja egyes szám első személyben szólal meg. A legnagyobb szenvedést átélő, a fia kínhalálát szemlélő asszony tehetetlen kétségbeesésben vergődik. Hol önmaga nyomorult állapotát zokogja el, hol pedig – váltakozva a keserű jajongással – fiát szólítja meg anyai becézéssel, illetve a halált kérleli – önmagát ajánlva fel neki gyermeke helyett –, majd pedig Jézus kínzóihoz könyörög kegyelemért. A vers befejezésében feltör a tébolyult anyai sikoly: ha már nem mentheti meg egyetlen fiát, legalább osztozni akar vele a halálban.
Az Ómagyar Mária-siralom a Leuveni Kódex 134. lapjának hátulján található. A vers szövegének nagyobb része szabad szemmel alig olvasható, mert a pergamenről a folytonos használat miatt egyszerűen kikopott. Korábban az a nézet terjedt el, hogy mint érthetetlen nyelvű szöveget kidörzsölték, dörzsölésre utaló nyomok azonban valójában nincsenek.
Műfaja: siralom (planctus).
A leuveni kódex egy latin nyelvű hártyakódex, amelyben a legkorábbi magyar verses nyelvemlékünk, a 13. századi Ómagyar Mária-siralom található.
Az eredetileg két könyvtestből álló kódex 298 darab, egyenként 147×101 mm méretű hártyalapból áll, és nem tartalmaz egyértelmű információt keletkezésének helyéről és idejéről. A keletkezés idejének meghatározásában általában a 13. század második felét jelölik meg, ezen belül léteznek eltérések. A szövegekből meríthető belső érvek, valamint a beszédek azonosított szerzőinek rendi hovatartozása (Orvieto környéki domonkosok) alapján a domonkos eredet szinte biztosnak tekinthető.
A kódex (a latin codex, fatábla szóból) kézzel írott középkori könyv, a 4. században jelent meg.
A papír európai elterjedéséig (kb. 11. század) csak pergamenre írták. Megjelenése is a pergamennek köszönhető. A korábban általánosan használt papirusz nem volt alkalmas könyv készítésére, tekercsek formájában alkalmazták. A legszebb és leginkább díszes kódexeket később is mindig pergamenre készítették: hóráskönyveket és egyéb, hosszú időre szánt könyveket. Kötése általában bőrrel bevont, fém kapcsokkal összefogott két fatábla (innen származik a neve). Az értékesebbeket néha arannyal, ezüsttel és drágakövekkel díszítették.
Tővéghangzó: az ősi magyar nyelvben minden szavunk magánhangzóra végződött, de ez idővel lekopott.
Diftongus: Kettőshangzó; egy szótagot alkotó két magánhangzó (pl. az autó szó két első hangja). Az időmértékes verselésben a diftongusos szótag hosszú szótagnak számít, kivéve ha dierézissel kettévágják.
A szótörténeti kutatások szerint kb. 1000 finnugor eredetű szó van a magyarban. Természetes, hogy az önállóvá válás során jócskán megváltozott a szókincsünk. Ennek a kibővült szókészletnek mégis ez az 1000 ősi szó az alapja, hiszen az idők folyamán egész szócsaládok (képzett és összetett szavak együttese) alakultak ki körülöttünk, pl. az ősi *vil szótőből ered a villog, villám, világ, virrad, virul, virág stb. szavunk, s mindegyikükhöz népes szócsalád tartozik.
A szókészlet bővítését elsősorban nyelven kívüli tényezők teszik szükségessé. A gazdasági-társadalmi élet és a gondolkodásmód átalakulása következtében olyan fogalmak jönnek létre, amelyeknek nevet kell adni. A névadás történhet belső eszközökkel - szóteremtéssel ( indulatszók, hangutánzó szavak) és szóalkotással (pl. szóképzés, szóösszetétel ) , már meglévő szavak jelentésének vagy hangulatának megváltozásával (pl. lábas, némber) - más nyelvekből átvett szavak segítségével ( jövevényszavak ) .
Az idegen eredetű szavak nagy része igazodik a magyar nyelv hangképzési, hangsúlyozási és szóalkotási szabályaihoz, szócsaládot alapítanak (pl. a szláv halom, a német cukor, a latin angyal) , és ezáltal jövevényszóvá válnak. A szókészlet bővülésével ellentétes folyamat, szűkülés is végbemegy, bizonyos szavak elavulnak, kivesznek nyelvünkből. Ez a jelenség azonban arányaiban jóval kisebb.
Az ómagyar korban a fá ('fa') még egy tőváltozatú volt, egy hangfejlődési törvény értelmében azonban minden szóvégi á megrövidült. Így a fá- tőváltozat csak szó belsejében maradhatott meg fá-nak. A tővéghangzók lekopása következtében megnyúltak az egytagú szavak belsejében levő magánhangzók (tüzü>tűz). Így lett a tűz szónak két tőváltozata. A toldalékok megjelenése következtében az eredetileg egy-két szótagos szavak hosszabbak lettek, és működni kezdett az ún. két nyílt szótagos törvény. Vagyis: ha három- vagy több szótagú szavakban (pl. á-ru-kut) két nyílt, azaz rövid magánhangzóra végződő szótag kerül egymás mellé, akkor a második szótag elvesztette a magánhangzóját, s így megszűnt szótag lenni (pl. ár-kut). A hangzókiesés miatt az előző szótag magánhangzója megnyúlhatott, pótnyúlás következhetett be (pl. malina > málna). A hangváltozások, a toldalékok, a gyakoribbá váló szóösszetétel és részben a jövevényszavak hatására kialakult a vegyes hangrend. A toldalékok rendszerének kibővülése pedig magával hozta az illeszkedési törvényeket (házban - kertben, kapuhoz - kőhöz - kéményhëz) is.
Ősi szavaink egy tőváltozatúak voltak, egy-két szótagból álltak. Ezekhez járultak az egyelemű (egy hangból álló) toldalékok illeszkedés nélkül (pl. *χala - χalak > *χalu - χalak > hal - halak). A nyelvtani viszonyok többségét izoláló jelleggel, segédszókkal fejezték ki (pl. syr vala, hi vala, ev neki, meg ada, el nem viselhete stb. a Margit-legendában). A magánhangzók és a mássalhangzók eloszlása egyenletes volt, s a szavak vagy magas, vagy mély hangrendűek voltak. A jövevényszavaknak a nyelvbe való bekerülése és az időközben működésbe lépő hangfejlődési törvények azonban sokféle változatot alakítottak ki. A 13. századtól kezdve nyelvemlékeinkben is gyakoriak a tőváltozatok, amelyeknek létrejöttében fontos szerepük volt a megszaporodott toldalékoknak is (önálló szavakból, névutókból, ősi toldalékok összefonódásával alakultak ki).
Nyelvész, a Horger-törvény, a két nyílt szótagos tendencia névre hallgató törvény megalkotója. A jelenség abból áll, hogy az olyan, három vagy több szótagú szavakban, amelyeknek az első és a második szótagjuk nyílt magánhangzóra végződik, az utóbbinak hajlamos kiesni a magánhangzója, de csak akkor, ha rövid.
A nyelvújítás a nyelvfejlesztés egyik fajtája, amelynek során tudatos és tömeges változtatásokat hajtanak végre egy nyelvben. A nyelvújítás elsősorban nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tevékenysége, célja a szókincs bővítése, az idegen szavak helyettesítése, a stílusújítás és az egységes nyelv megteremtése. A nyelvújítás legfontosabb eszközei az egyszerűsítés és az új szavak létrehozása, illetve hatással lehet még a nyelv fejlődésére valamely valós vagy elképzelt „tiszta nyelvhez” való visszatérés igénye is.
A magyar művelődés történetében általában azt a néhány évtizedre (1790–1820) kibontakozó mozgalmat értik magyar nyelvújítás alatt, amelyben a magyar nyelvről vallott nézetek ütközése helyettesítette a nem engedélyezett politikai küzdelmeket. Azonban a tényleges nyelvújító mozgalom valójában mintegy száz esztendeig, Bessenyei György fellépésétől (az 1770-es évektől) egészen a Magyar Nyelvőr megjelenéséig (1872) tartott
Jottista-ypszilonista háború: A helyesírás egységesítéséért harc folyt Révai Miklós és Verseghy Ferenc között is, amit az emlékezet jottista-ypszilonista háború-ként ismer. Eszerint a kiejtés szerinti írásmódot, a Verseghy képviselte „lánya, haggya, kertye”féléket kiszorította a Révai támogatta szóelemző írásmód, azaz a „látja, hagyja, kertje” -félék.
- 1832: Magyar helyesirás’ és szóragasztás’ főbb szabályai (Magyar Tudományos Akadémia, akkori nevén: Magyar Tudós Társaság)
- A kiadvány jelentősége, hogy korszakhatárnak tekintjük: az ezt megelőző időszakot régi magyar helyesírásnak, az ezt követőt mai magyar helyesírásnak tekintjük
A változások nagy része fokozatos (jelentésfejlődés) – forró, felfog, nyelv; de lehet azonnali is (jelentésadás) – mozi.
Jelentésváltozás eredménye lehet a szó jelentésének bővülése (a nyelvi elem a meglévők mellé újat vesz fel – ezzel a valóságmozzanatok nagyobb részét képes kifejezni) – csiga; de lehet szűkülése is (a szó egyik jelentése elavul) – ízesből az édes. Ez a két folyamat gyakran egyszerre jelentkezik – öreg (régi jelentése ‘nagy’).
Az új jelentés először mindig alkalmi (a mondatbeli környezet, más szavakkal való kapcsolata teszi érthetővé új jelentését). Ez idővel állandósulhat mellék- vagy főjelentéssé. Ha a szó eredeti és új jelentése között elhalványul a kapcsolat – akkor a két szó két önálló nyelvi jellé válik szét – toll (ha nincs formai változás homonima-ről beszélünk). Teljes jelentésváltozásról beszélünk, ha az eredeti jelentés eltűnik – hölgy (régi jelentése ‘menyétféle’).
–a régi szót erősen megváltozott tárgyak elnevezésére használjuk whore (húr), lábas, fal
–belső kölcsönzés – egyik nyelvi rétegből a másikba kerül egy szó (pl. szakszó a köznyelvbe) – kontár, súly, sugár
–metaforikus szóhasználat – új fogalom megnevezése egy másikkal való hasonlósága alapján – hegyláb, hegygerinc, az idő szalad, a sors keze, a kormány feje
–jelentéstapadás – a szintagmatikus kapcsolatban állandóan együtt szereplő szavak közül az egyik átveszi a másik jelentését is – farkas állat * farkas, szarvas állat * szarvas, sült hús * sült, pörkölt hús * pörkölt, tokaji bor * tokaji, menny dörög * dörög, földet szánt * szánt
–metonímián alapuló (térbeli, oksági kapcsolat, rész-egész viszony, anyag és belőle készült tárgy kapcsolata) – cserép, üveg, gőzös, magyar (nép és nyelv), minisztérium (épület és intézmény) – Már az egész falu beszéli.
–absztrahálódás – átvitt értelmű használat – idővel kialakuló második jelentés ((kéz cselekvése az emberi értelem működésére – felfog, tapasztal; ‘hébe-hóba’ – régen ‘télen-nyáron’))
–jelentésmegoszlás – hasonló alakú szavak két alakváltozatához idővel két különböző jelentés társul – érem-érme; ez lehet jövevényszavaknál is – kalauz-kalóz, golyóbis-glóbus
–hangulat, stílusérték megváltozása – agyafúrt – régen ‘őrült’
Köznevek tulajdonnévvé válása: Lánchíd, Nemzeti Színház, Svédország, Balaton (szlávul ‘sáros, mocsaras’), Zoltán (szultán). Hasonló a köznevesülés is: kaján (Káin), katicabogár, ádámcsutka, röntgen, volt, amper
1.) Idegen szavaknak nevezzük azokat a más nyelvből átvett szavakat, melyek idegen volta még felismerhető, nem illeszkedtek még be a magyar szókészletbe, toldalékolásba (pl. oxigén)
3. Belső szóalkotással létrehozott szavak: a nyelvben már meglévő elemekből keletkeztek. Leggyakoribb szóalkotási módok:
Összetétel: két vagy több egyszerű szó összekapcsolása, megismétlése, ikerítése révén:
pl. cső+tészta=csőtészta; gáz+tűzhely=gáztűzhely; más–más; ireg–forog;
A jelentéssűrítő összetételek gyakran mondatértékű tartalmat tömörítenek, pl.: lépcsőház, atombomba, gyalogösvény stb.
- szóképzés: a képző mindig megváltoztatja a vele kapcsolódó szó jelentését.
Képezhetünk: névszóból–névszót: kert+ész=kertész
- Szórövidülés: pl. irtó (az irtózatosból), kösz (a köszönömből), prof, zaci, presszó, busz stb.
- Szóelvonás: akkor keletkezik, ha a beszélők valamilyen szónak a végződésébe olyan képzőt éreznek bele, ami valójában nincs ott: pl. képviselő, gyorsír stb.
Egyéb szóalkotási módok:
- szóhasadás: megye–mesgye
- szóvegyülés: pl. csokréta (csokor+bokréta)
- jelentésváltozás: pl. morze, röntgen (tulajdonnévből)
- népetimológia: pl. pufajka (vattakabát), mankópénz, nyögdíjas stb.
![[1]](http://webs.ono.com/sindone/psab572.jpg){kind=link}
![[2]](http://www.shroudforum.com/exhibit/images/praypoker.gif){kind=link}